Süni csoportban dolgozó óvodapedagógus:
Juhászné Rusai Éva / Éva néni
Lestyán Márta /Mártii néni
Pedagógiai asszisztens: Hárshegyi Györgyné / Csilla néni
Dajka: Németh Renáta
Csoportunk vegyes életkorú, minden évben sok szeretettel várjuk az új gyermekeket is.
Fontos számunkra a tisztelet, az elfogadás és az egymásnak nyújtott segítség. Csoportszobánkat hangulatosra, nyugalmasra alakítottuk, ahol gazdag tárgyi felszereltség biztosítja a nyugodt játék feltételeit minden korosztály számára.
Kiemelt feladatunk, hogy az iskolába készülő nagycsoportosok kíváncsian, örömmel várják az új kihívásokat. Már az óvodába lépéstől kezdve felébresztjük a gyermekekben a tudásvágyat és a megismerés örömét. Arra törekszünk, hogy minden kisgyermek az életkorának és egyéni fejlettségének megfelelően fejlődjön, pozitív szemléletűvé, érdeklődővé és világra nyitottá váljon.
Játékos, komplex módon bővítjük ismereteiket és tapasztalataikat nemcsak a csoportszobában, hanem az udvaron, a sétákon és kirándulások alkalmával is. Az óvoda hagyományai mellett kialakítottuk saját szokásainkat is.
Örökös Zöld Óvodaként fontosnak tartjuk, hogy a Süni csoport gyermekeit különösen érzékennyé tegyük a környezetük iránt, megtanítva őket a felelősségvállalásra. Mint Pompás Mesés Óvoda, nálunk a mesélés és az éneklés napi szinten jelen van, gazdagítva a gyermekek fantáziáját és érzelmi világát.
Büszkék vagyunk arra, hogy csoportunkban rendszeresen vesznek részt szakmai gyakorlaton a Károli Gáspár Református Egyetem óvodapedagógus hallgatói, akiknek hiteles pedagógiai értékeket adunk át a mindennapi tevékenységeinken keresztül.
A szülők igénye szerint megünnepeljük a gyermekek születés- és névnapját, emellett empatikus, segítő kapcsolatot ápolunk a családokkal. Évente több alkalommal nyílt napot tartunk, ahol a szülők bepillantást nyerhetnek a gyermekek óvodai életébe. Belső online felületeinken (Facebook-csoport, fotók, információk) is igyekszünk betekintést nyújtani a mindennapokba.
Copyright © 2025 Újpesti Deák Óvoda