Így telt el a Süni csoport 2022/23-as nevelési év első féléve
A 2022-23-as nevelési év első féléve sok izgalommal, élménnyel, telt el.
Új csoportszobába költöztünk, ahová magunkkal vittük kedves tárgyainkat, játékainkat.
Új dadus nénink lett, Hajni néni, akit ismertünk, mert ő volt a szomszédos Csigabiga csoport dadus nénije.
Új óvónénink lett, Petra néni, akit szintén ismertünk, mert hozzánk járt gyakorlatra, amíg főiskolás volt, de már több éve együtt járunk táborozni is.
Sok új kisgyermeket ismertünk meg, akik részben a szomszédos – megszűnt- csoportból kerültek át hozzánk, részben most kezdték az óvodás éveiket.
A csoportunkban két „Pompás Mesés Pedagógus” is van, így a mesélés is „Pompás” nálunk.
Ez nemcsak a nagyobbaknak, de a kisebbeknek is olyan élményeket adott, hogy nemcsak a meséket ismertek meg, de szinte észrevétlenül nagyon sok – szinte valamennyi- részképességüket fejlesztettük.
Sokat mozogtunk, tornáztunk - az udvaron és a tornateremben is-, sétáltunk, énekeltünk, táncoltunk, meséltünk, verseltünk, alkottunk, barkácsoltunk... JÁTSZOTTUNK.
Két afrikai óriáscsigát is nevelünk a csoportunkban. Megfigyeltük, hogy milyen kicsik voltak és mennyit nőttek; mit esznek; hogy mozognak – folyamatosan gondoskodunk róla, felelősséget vállaltunk irántuk.
„Kisóvónénik” jártak hozzánk, akiknek megmutattuk, hogy jó dolog óvó néninek lenni.
A csoportunkból szinte valamennyi nagyobb gyermek jár a Málna Ovisuli foglalkozásra Virág nénihez, ami havonta egyszer van.
Nagyon megszerettük Málnát, ami egy vadászgörény.
De voltunk Zoli bácsi foglalkozásán is, aki a bogarak /rovarok izgalmas világát mutatta meg.
A „Kuckóba” régi csoportunkba több alkalommal is átmentünk.
Volt ott kiállítás is, de ott volt a „Mikulás” szoba. /A Mikulás tényleg mindent tudott rólunk!/
Sok ünnepünk is volt.
Születésnaposainkat köszöntöttük a csoportunkban.
A Magyar népmese napján mi is az Újpesti Deák Óvoda mesehősei lettünk, mert sok próbatételt kiálltunk.
Márton napján és az állatok világnapján is sok izgalmas kalandban volt részünk.
„Karácsonyoztunk” a Katáng zenekarral, és akkor is sokat játszottunk.
És mit szeretnénk csinálni a következő féleében?
- Játszani...
- Sok mesét hallgatni..
- Sétálni – állatkertbe, kirándulni menni...
Mert Süninek lenni tényleg jó kis móka J
https://www.youtube.com/watch?v=qQIoH90TV-8