Tulipán csoport - Es történt januárban
Beszélgettünk az felnőttek munkájáról, milyen munkaformák léteznek, azokhoz milyen eszközök szükségesek.
Megemlítették a gyerekek, akik tudták, hogy szüleik mit dolgoznak.
Megfigyeltük a téli időjárás változásait és az ehhez alkalmazkodó öltözködés jellemzőit meghatároztuk.
Figyeltük, hogy milyen halmazállapotú csapadék esik és a hőmérséklet csökkenése hogyan befolyásolja a levegőben lévő víz halmazállapotát.
Halmazokat képeztünk különböző játékokból, azokat megszámláltuk; összehasonlítottuk a halmazok elemeinek számosságát, ugyanannyivá tettünk két halmazt.
Ránézésre megállapítottuk kevés (max. 6) számú tárgy mennyiségét, ugyanannyit mutattunk ujjon vagy tapsoltunk.
Festettek a gyerekek szabad témaválasztással; házakat másolással; papír sálat keskeny csík mintával.
Megtanultuk a Bibici Panna mondókát; a Kőketánc, az Ennek a kislánynak, a Sánta bice énekes játékokat; az Országúton dalt.
A mondókák, dalok közben érzékeltettük a ritmust és az egyenletes lüktetést. Énekeltünk, mondókáztunk halkabban, hangosabban, ritmushangszereket is alkalmazva.
Megtanultuk Drégely László: Kéményseprő és Demjén István: Tél c. versét.
A gyerekek meghallgatták többi között A répa, a Papucsok és A brémai muzsikusok c. meséket.
Torna foglalkozásokon padon és talajon másztak, jártak, húzták magukat a gyerekek. Labdát gurítottak, leütést, elfogást, pattogtatást gyakoroltak.
Karikába ugrottak, a távolugrás technikájával ismerkedtek. Több féle mozgásos játékot játszottunk. Minden héten csináltunk lúdtalp tornát.
Rendszeresen játszottunk anyanyelvi játékokat.